András II. 1205-ben gyorsan hozzálátott programja megvalósításához. A neoliberális gazdaságpolitika meggyőződéses híveként indította el "új gazdasági mechanizmus" nevű programját. Azonban a Mol, a Matáv és a paksi atomerőmű eladása után saját pártja is éles kritikákat fogalmazott meg vele szemben. András II. azonban nem hagyta magát, és egymás után hozatta kormányával a privatizációs döntéseket.

Meglepő módon olyan szerveket is koncesszióba adott, amelyek hagyományosan állami feladatot látnak el. Így került egy amerikai-izraeli céghez tartós bérleti szerződéssel az Apeh, majd egy szaúdi vállalkozó csoporthoz a Vám és Pénzügyőrség. A külföldi nagyvállalkozók maguk hajtották be a vámot és az adókat, szolgálataikért pedig százalékot kaptak a kormánytól. András egy német társaságnak pedig eladta Brassó városát is, a környékkel együtt. A Deutsche Rittere Gmbh. korábban a Közel-Keleten a NATO logisztikai kiszolgálója volt, és most Brassó környékét akarták felvirágoztatni: ők szedték a helyi adót, cserébe infrastrukturális beruházások sorát ígérték.

Az új gazdasági mechanizmus már az 1210-es évek elejére rengeteg ellenséget szerzett a miniszterelnöknek. A legtöbb szerződés mögött korrupciót sejtettek az ellenzékiek. A nemzeti oldal felháborodása volt a legkeményebb volt: egyenesen Magyarország kiárusításáról beszéltek. A kormányzó Egyesült Párton belül is egyre erősödtek az ellenzéki hangok. Béla IV. vezetésével megalakult a párton belüli Nemzeti Platform, amely az összes szerződés felülvizsgálatát követelte. Fegyverrel azonban senki sem merte megtámadni a kormányt.

A first lady lett az áldozat

Miközben a parlamentben és a parlamenten kívül is egyre nőtt az András-féle politikát ellenzők tábora, új fogást találtak a miniszterelnökön: a feleségét. Árpádháziné Meráni Gertrúd ugyanis ügyesen lobbizott férjénél. A rokonai több tucat állami vállalatot szereztek meg a privatizációs dömpingben, többek között a kalocsai paprikafeldolgozót, és a bábolnai állami gazdaságot is.

Gertrúd a bulvársajtó céltáblája lett. Naponta interpellálták András II.-t a feleségével kapcsolatban a parlamentben. Havonta tüntettek a kormány ellen nemzeti karszalagos felvonulók, és többször szidták a "meráni kurvát", mint férjét, a miniszterelnököt.

1213 szeptember 23-án Andrásék pilisi víkendházát hatalmas robbanás rázta meg. András II. éppen vidéken volt hivatalos úton, de Gertrúd a ház kertjében napozott. A bomba a medence szélén robbant, és a felrepülő márványkövek halálra sebezték az asszonyt.

Gertrúd halála után a nyomozás a legfelsőbb politikai körökig jutott. Kiderült, hogy Bánk belügyminiszter és Péter budapesti rendőrfőkapitány egyaránt tudtak a merénylet tervéről. András azonban megijedt. Pétert ugyan kivégezték, de Bánk megúszta annyival, hogy kikerült a kormányból. Ő hamarosan Horvátországban kapott magas állami hivatalt. András egyszerűen attól félt, hogy polgárháború törne ki, ha keményebben vágna vissza, így viszont azt remélte, hogy a merénylet utáni sokk lecsillapítja a kedélyeket.

Vérrel mosni le a gyalázatot

András II. tekintélye a gyenge megtorlás után annyira megcsappant, hogy az Egyesült Párt vezetői már nem is akarták megbuktatni őt. Arra számítottak, hogy jobbnál jobb pozíciókat csikarnak ki Andrástól, és a rivalizáló csoportok közül így senkinek sem kell majd győznie.

András új taktikához fordult, és jól bevált recept szerint háborús politikával próbálta visszaszerezni az ország egységét, és saját erejét. Volt ebben tapasztalata, hiszen még miniszterelnöki kinevezése előtt éppen a Szerbia elleni háborúban szerzett hírnevet és népszerűséget magának. Most is erre játszott. 1213-ban Ukrajnába vezetett hadjáratot. A harc szokás szerint az egyik ukrán párt mellett folyt, és korábban már sokszor sikerült magyar-barát bábkormányt ültetni Kijevbe. Most azonban elbukott a magyarok favoritja, és András csapatait kiverték az országból.

1217-ben még nagyobb vállalkozásba kezdett ezért András II.a NATO palesztinai háborújába vetette magát. Soha ekkora magyar sereg nem harcolt korábban a NATO csapatokkal. A háborúhoz szükséges pénzt András úgy teremtette elő, hogy privatizálta a postát és a Szerencsejáték Zrt-t is. A hadjáratnak hatalmas médiatámogatottsága volt: a Jeruzsálemnél felvonuló magyar katonák integetettek minden lap címlapján. András II. személyesen vezette a magyar hadsereget. Ennek ellenére komoly katonai sikert nem tudtak elérni a magyar csapatok, és alig egy év múlva hazahívták a költséges expedíciót.

Aranyos alkotmány

Amíg András II. távol volt, és Jeruzsálemben egy magyar tank tetejéről beszélt műholdas telefonon minisztereivel, itthon különösen erős pozíciót szerzett az Egyesült Párt Nemzeti Platformjának vezetője, Béla IV. A fiatal és agilis politikus az államosítás programjával vonzotta magához a szavazókat, miközben nem alakított új pártot, hanem belülről készítette elő a hatalomátvételt.

1222-ben a Nemzeti Platform olyan erős lett a pártban, hogy a képviselők ultimátumot intéztek András II-höz: saját pártot alapítanak, vagy András teljesíti követeléseiket. András kényszerűen engedett. Ez volt az első eset, hogy egy magyar miniszterelnököt saját pártja fegyver nélkül kényszerített engedmékenyekre.

Az 1222-es alkotmánymódosítás szinte teljes egészében tükrözte a Nemzeti Platform követeléseit. Bekerült az alkotmányba, hogy külföldi cégek (az izraeli és az arab vállalatokat külön kiemelték) nem szerezhetnek koncessziót semmilyen illeték beszerzésére. Olajjal csak állami cég kereskedhet. Ekkor került be az alkotmányba a képviselők mentelmi joga is, hiszen a platform tagjai tartottak a megtorlástól. A szakszervezeteknek szintén sikerült széleskörű jogokat kiharcolniuk. Az új alaptörvényt nem győzte eléggé értékelni a korabeli közbeszéd: így kapta az "arany" vagy "aranyos alkotmány" kitüntető címet.

András azonban alig néhány év múlva simán megsértette új alkotmányt. Az újraállamosított cégek közül többet is bérleti szerződéssel külföldi vállalkozóknak juttatott. A Magyar Villamosműveket pedig egy csomagban eladta a Cohen Electric Ltd. nevű amerikai cégnek, és hozzákezdett a visszaálamosított Mol gázüzletágának eladásához is.

1231-ben azonban ismét visszakozni kényszerült. A képviselők ezúttal összeszedték a megfelelő számú aláírást az új választások kiírásához, és András ismét engedett. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy az Egyesült Párt listáját Béla IV. vezette volna egy új referendum esetén. András II. megerősítette az aranyos alkotmányt, amibe újabb cikkelyek kerültek. A miniszterelnöki hatalom komolyan korlátozódott, és egy olyan passzus is belekerült, amely újdonság volt a hazai politika világában: a képviselők több mint 50 százaléka megbuktathatta a miniszterelnököt. A bizalmatlansági indítványnak nevezett új intézmény ettől kezdve 1848-ig a mindenkori magyar miniszterelnökök réme maradt.

Béla IV. ezután ugyan távozott a kormányból, de továbbra is komoly tényező maradt. A déli területek kormányzója, majd Erdély főkormányzója lett. Utóbbi területről elüldözték a Deutsche Rittere Gmbh-t, és Brassó is Béla IV. irányítása alá került. Az infrastruktúra-fejlesztő német cég a Baltikumban szerzett magának új pozíciókat, ahol saját kikötőket épített a lengyel és a litván kormány nagy bosszúságára.

András II. megpróbált a nemzetiekkel szemben alternatívát felmutatni, és a fiatal Kálmánban talált szövetségesre. Kálmán egyszerű képviselőként kezdte, de Béla erdélyi kinevezésekor ő kapta meg a horvát területek vezetését. Kálmán is megpróbálkozott egy platform alapításával, de a hozzá kötődő liberális csoport közel sem lett olyan erős, mint a népiek.

Béla IV. restaurációs kísérlete és a menekült probléma

1235-ben András meghalt. Az Egységes Párt azonban nem esett szét, mert minden csoport és irányzat érezte, hogy Béla IV. mellett más jelölt nem jöhet szóba a kormányfői posztra.

Béla IV. első miniszterelnöki döntése a Privatizációs Visszaéléseket Vizsgáló Bizottság felállítása volt. A PVVB pedig nem húzta az időt: néhány év alatt több tízmilliárdnyi állami vagyont vett vissza, kárpótlás nélkül, külföldi és hazai befektetőktől egyaránt. Az intézkedések népszerűek voltak ugyan, de a befolyásos üzleti körök elfordultak Bélától, és a nemzetközi pénzintézetek is erős rosszallásukat fejezték ki. A Gyáriparosok Országos Szövetsége egyenesen adómegtagadásra buzdította tagjait.

Közben fenyegető hírek érkeztek keletről: 1236-ban híre jött, hogy a japánok már Oroszország belsejében vannak. Az imperialista japán kormány néhány évtized alatt szinte egész Ázsiát elfoglalta, és a gyorsan mozgó japán csapatok szőnyegbombázásaikkal mindent elpusztítottak, ami csak útjukba került. Béla IV. tudta, hogy az ázsiai veszedelem vészesen közeledik a keleti határhoz. A harmincas években menekültek tízezreit fogadta be Magyarország. A japánok elől menekülő és nagy számban betelepülő kun népességtől Béla IV. fegyveres szolgálatot kért, cserébe pedig az állam térítésmentesen házakat épített nekik.

A menekültáradat felháborította a magyar társadalmat. Míg a vállalkozói körök eleve gyűlölték a Béla-kormányt az államosítások miatt, most a nemzeti oldalt haragította magára. Sokan nem tudták elviselni, hogy a menekültek adókedvezményt, szociális lakást kapnak, miközben sok magyar fiatal évtizedekig nem juthatott lakáshoz vagy álláshoz.

1241. március 12-én a japán tankok átgördültek a Vereckei hágón. Az ország háborúra készült. Óvóhelyek épültek, és a magyar légvédelem folyamatosan gyakorlatozott. Egy önkéntesekből álló magyar hadtest március 17-én azonban nem a japánokra támadt, hanem szörnyű pogromokat hajtott végre a frissen épült kun lakótelepeken. Több száz embert gyilkoltak meg, és lakónegyedeket robbantottak fel.

A feldühödött kun zsoldosok ezután magyar városokra támadtak, már a japán támadás előtt kimerítve a lakosságot. A kunok kelet felé kivonultak ugyan az országból néhány hét után, de ahogy elmentek, a japánok máris a Tisza környékéig nyomultak előre.

A következő rész.