István V. halála után nem rendeztek választásokat. A Magyar Nemzeti Front néven egyesült, korábban rivalizáló csoportok a parlamentben szinte egyhangúan választották meg miniszterelnöknek László IV-et. Ő elsősorban a kun tábornoknak köszönhette befolyását, akik István V. területvédelmi egységeit vezették még a Béla IV. ellen vívott polgárháború idején.

László IV. azonban képtelen volt együtt tartani a kormánypártot. Az 1260-as évek közepére hét kisebb frakcióvá szakadt szét a Magyar Nemzeti Front. Az 1265-ös költségvetést nem is sikerült elfogadnia a parlamentnek, és 1266 márciusában még mindig nem volt költségvetése az országnak. Ekkortól László IV. megpróbálta rendeletekkel irányítani az országot, de több rendelkezése a különböző frakciók mellett elkötelezett köztisztviselők engedetlensége miatt elbukott.

Az egymással küzdő kis pártok közül kettő emelkedett ki, de egyik sem volt képes parlamenti többséget szerezni a szinte évenként kiírt időközi választásokon. A Kőszegi Henrik vezette Demokrata Párt és a Csák Máté irányítása alá tartozó Magyar Néppárt ráadásul fegyveres önvédelmi csoportokat szervezett, és a két párt egységei egyre többször csaptak össze az utcán.

A tüntetések rendszeresen erőszakba torkolltak, ahol hol a rendőrség, hol pedig az önvédelmi csoportok okoztak véres tragédiákat brutális fellépésükkel. Az ország északi és nyugati részén a két nagy párt önálló enklávékat hozott létre, ahol Kőszegi és Csák „famíliák” saját közigazgatást szerveztek. Az ország többi részén még ennyi szervezettség sem maradt. Az állami intézményeket rendszeresen kifosztották, kormányhivatalok sorát gyújtották fel az egymás után szerveződő militáns csoportok.

1278-ban László IV. úgy döntött, hogy egy külföldi háborúval próbálja az ország egységét visszaállítani. Az osztrák-cseh háborúban Ausztria mellé állt. Ezzel csupán annyit ért el, hogy Ausztriában a Habsburg Párt megalapozta évszázados diktatúráját, amelyet később (mintegy 500 évre) magyar területekre is kiterjesztettek.

Antikunita fellángolások és a kokainista miniszterelnök

László IV. a 70-es években a kun tábornokokhoz fordult, akik a kun településekről rendre megtorló hadjáratokat vezettek a legsúlyosabb gócpontokba. László ezzel végleg elveszítette az alapvetően antikunita érzelmű lakosság bizalmát.

1279-ben úgy tűnt, hogy sikerül több kis párt koalíciójával végre egy erős kormányt alakítani. A pártok egyetlen feltétele az volt, hogy László IV. küldje vissza a kun csapatokat azokba a zárt településekre, amelyeket még Béla IV. idején jelöltek ki számukra. Erre azonban a kun hadvezetés nem volt hajlandó, így a magyar hadsereg 1280-ban Hódtónál súlyos csapást mért a kun állásokra. A nemzetközi közvetítési kísérlet ellenére azonban ez sem hozott békét az országnak.

1285-ben ismét egy japán hadosztály zúdult az országra, de László IV. ekkor bebizonyítatta, hogy a külső ellenséget jobban tudja kezelni, mint a belsőt. Tárgyalásos úton megegyezett a japánokkal, sőt, egy teljes expedíciós hadtestet zsoldjába fogadott. Ez is kevés volt azonban a lázadások leveréséhez, és László IV. ezt követően nem tett több kísérletet a kormányzás helyreállítására.

László IV. a továbbiakban a kun területeken töltötte az év nagy részét, miközben az anarchiába süllyedt országban szinte minden nap robbant valahol egy pokolgép. A terrorizmus és fegyverkereskedelem európai központjává vált Magyarország. László IV. ettől kezdve csak magánvagyonával törődött. Állítólag rákapott a drogokra, és a kelet-nyugati kábítószer kereskedelemből jelentős hasznot szerzett.

Kétes tisztaságú vállalkozásai miatt az ENSZ szankciókkal sújtotta Magyarországot, és a nagyhatalmak megszüntették a diplomáciai kapcsolatokat is. Lászlóval 1290-ben Körösszegen végzett egy terrortámadás, amint éppen kunvezetőkkel vett részt egy találkozón. Halála után még évekig keringett egy felvétel az interneten, amin egy kun bálon nyilvánosan szeretkezett egy Edua nevű prostituálttal. László élete utolsó évtizedét jórészt kokainmámorban töltötte.

Az utolsó kísérlet is elbukik

Ekkor a Kőszegi Henrik által alapított Demokrata Párt elérkezettnek látta az időt, hogy átvegye a hatalmat. A demokraták olaszországi száműzetéséből hazahívták András III-at, akinek apja a Béla IV. kormány befolyásos politikusa volt. Az István V. és Béla IV. között zajló polgárháború idején külföldre költözött, ahonnan folyamatosan tartotta a kapcsolatot a magyarországi politikusokkal. A fiatal András III. apja halála után átvette az olasz emigráció irányítását, és a későbbi polgárháborúk menekültjei között is elismert vezetővé vált.

A Demokrata Pártnak sikerült 1290-ben egy gyorsan összehívott ideiglenes országgyűléssel elfogadtatnia őt, de András III. kormánya sohasem volt képes az egész ország irányítására. Megpróbálkozott egy nagykoalíció szervezésével is, a Csák Máté féle Néppártot rövid időre meg is nyerte magának. A koalíciót azonban nem sikerült egyben tartania: hamarosan az őt hatalomra segítő demokraták kiléptek a kormányból, a kisebbségben működő néppárti kormány pedig működésképtelennek bizonyult.

A közbiztonság alig javult a 90-es években, a terrortámadások továbbra is rendszeresek maradtak, az ország megyénként más és más helyi csoport befolyása alá került.

András III. 1302-ben úgy halt meg, hogy lényegében egy pillanatra sem tudta irányítása alá vonni az egész országot.

Ezzel befejeződött az Árpád-rendszer Magyarországon.