Salamonék Jugoszlávia ellen
1063 szeptember 27-én, a Béla halála utáni káoszt kihasználva Salamon Székesfehérváron átvette a kormány vezetését. Az amerikaiak megnyugodva üdvözölték, hogy visszaálltak a jogállam keretei Magyarországon, és az András idején kijelölt miniszterelnök-helyettes vette át az irányítást. Az 1058-ban alakult Béla Párt katonai szárnya azonban rendkívül szívós munkát végzett a lengyel hegyek között megbúvó táboraiban. A Tátrából már december végén - a magyar kormány által csak gerillának nevezett - csapatok támadásba lendültek, holott tavasz előtt ezt semmiképpen sem várta a Salamon-rezsim.
A kormány azonnal tárgyalásokat ajánlott. 1064 január 20-án ünnepélyes körülmények között jelentették be a sajtó képviselőinek, hogy nem lesz újabb polgárháború Magyarországon. "A két párt közösen vállalja az ország irányításából adódó felelősséget, és koalíciós egységkormány alakul" - hangzott el többek közt. Az akkoriban legfontosabb tárcának számító belügyminisztériumot a Béla-párti Géza kapta, és a kormányba még két befolyásos Béla-párti került: az igazságügyi miniszter László lett, illetve a környezetvédelmi és vízügyi tárca élére Lampert került. Annak idején mindhárman ott voltak a Béla Párt országos listájának első tíz helyén valahol, Géza mindjárt a második volt Béla után. Salamon megtartotta kormányfői posztját, és a két párt közös listán indult a következő választásokon.
A koalíció nagyarányú fegyverkezési programmal próbálta orvosolni a gazdasági problémákat. 1067-ben több százezer AK-47-est adott el titokban a magyar állam a függetlenségéért küzdő Horvátországnak. 1072-ben pedig az addigra hatalmasra duzzasztott magyar hadsereg megindult Jugoszlávia ellen. Hatalmas háborús propaganda indult, és a "koalíciós hadtest"-nek nevezett magyar erők offenzívája elsöpörte a jugoszláv védelmi vonalakat. Ősszel Belgrád főterén felhúzták a magyar zászlót.
A diadalittas haditudósításokat azonban hamarosan újra súlyos belpolitikai viszályokról szóló cikkek váltották fel a napilapok hasábjain. Az új déli területek kormányzásáról képtelen volt megegyezni a koalíció. Géza ragaszkodott ahhoz, hogy a belügyi szervek vezethessék az új közigazgatást, Salamon azonban nem volt hajlandó aláírni az erről szóló BM-határozatot. Bár 1073 novemberében újra megerősítették a koalíciós szerződést, az egész ország polgárháborúra készült. Salamon amerikai tengerészgyalogosokkal erősítette meg a köztársasági őrezredet, míg László és Lampert kiléptek a kormányból. Mindketten Lengyelországba utaztak, fegyvert vásárolni. Miközben a politikusok egymás ellen készültek, a szervezett bűnözés ijesztő méreteket öltött. A maffia-csoportok kihasználták az ellenségeskedést, és tagjaik egyre fontosabb pozíciókat szereztek.
A kettévált ország
1074 tavaszán kitört a polgárháború. A hivatalos fegyveres erők és egyéb paramilitáris csoportok országszerte egymásnak estek. Kiderült, hogy a koalíció pártjai nemcsak fenntartották, de meg is erősítették katonai alakulataikat. Alig egy hónap alatt az ország nagy részén a Béla Párt jutott hatalomra, és Salamon kormányával Pozsonyba menekült. Az ország többi részén választásokat tartottak, ahol csak a Béla Párt jelöltjei indulhattak. A győztesek Gézát miniszterelnökké választották, és ő háborút hirdetett az ország egyesítése érdekében.
Salamon azonban - ahogy várható volt - az amerikai kormányhoz fordult, immár másodszor kérve, hogy a jogfolytonosság nevében segítsék vissza a hatalomba. A szokásos bombázások azonban eredménytelenek maradtak, és hamar befejeződtek. Washingtont kezdte fárasztani a magyar-kérdés, a belpolitikai viták és a gazdasági nehézségek miatt a Kongresszus néhány hét alatt visszavonta a háborús felhatalmazást. Hozzájárult ehhez, hogy az orosz kormány jelezte, kész akár katonai erővel is megvédeni a Géza-kormányt. Magyarország de facto kettévált. Pozsony környékén a Salamon-kormány, egyébként pedig a Géza-kormány gyakorolta a hatalmat, a belső határt fegyveresek őrizték mindkét oldalon. Támadást azonban évekig egyik fél sem kezdeményezett.
A László-féle diktatúra évei
1077-ben Géza meghalt, a képviselők pedig Lászlót választották kormányfőnek. László az úgynevezett Béla Párt (mely immár a harmadik miniszterelnököt adta az országnak: Béla 1061-63, Géza 1074-77, László 1077-95) keményvonalas csoportját vezette. Géza húzódozott Pozsony és környéke ostromától, azt remélte, hogy tárgyalásos úton, esetleg újabb koalíciókötéssel sikerül békésen rendezni a konfliktust. László azonban már beiktatása után nyilvánvalóvá tette, hogy nem üres frázis politikai jelszava, az Egység és Rend.
László elsőként a Büntető-törvénykönyv teljes reformját nyomta át az országgyűlésen. A háborús felkészülésnek is tekinthető, szinte statáriális keménységű új Btk. érvényesítése érdekében a teljes igazságszolgáltatást átalakította. A már említett szervezett bűnözői körökkel két év alatt sikeresen leszámolt. A rendőrség országszerte folyamatosan razziázott, de a több évi káosz után a populista retorikával népszerűsített terror az alsóbb rétegeknek kifejezetten szimpatikus volt.
A börtönök megteltek, és ezreket végeztek ki az első két évben. A zéró tolerancia elve - meglepve a nyugati liberális elemzőket - valóban visszaszorította a bűnözést.
László 1079-ben kezdett hozzá programja második feléhez, az Egységhez. Csapatai rövid ostrom után elfoglalták Pozsonyt, Salamon elmenekült. A későn érkező amerikai segédcsapatok hiába bombázták a frissen elfoglalt területeket, szárazföldi erők bevetésétől továbbra is irtózott Washington. Inkább diplomatákat küldtek Esztergomba, és néhány éves kemény tárgyalássorozat után megszületett a megegyezés. 1081-ben Salamon elismerte a László-kormányt, katonái pedig amnesztiát kaptak. Az alkut az amerikai elnök hozta tető alá, a Camp David-i egyezményhez hasonló külpolitikai eredménynek számított ez akkoriban. Salamon hazatért, és egy költségvetési támogatással jól ellátott politikatörténeti alapítvány élén élhette ki maradék ambícióit.
A Salamon-ügy azonban alig egy évig tűnt csak rendezettnek, mivel 1082 őszén Salamont a rettegett állambiztonságiak letartóztatták. Ellenzéki vádak szerint csak addig maradhatott szabadon, amíg felépült az új visegrádi szuperbiztos börtönkomlpexum, amit azóta is Salamon-toronynak neveznek. László sajtótájékoztatóján viszont maga jelentette be, hogy Salamon összeesküvést szervezett, de az ellene tervezett merényletet meghiúsították, és ezért kellett letartóztatnia régi ellenfelét.
László látványos rendezvények sorozatával fogta ki a szelet a felháborodott ellenzék vitorlájából: országszerte havonta adott át új létesítményeket, és István kihantolt jobb kezét rendkívüli ünnepség közepette a Parlamentben helyezte el. A milliárdokból feltámasztott István-kultusz az új nemzeti egység jelképe lett.
László 1083-ban elengedte Salamont, aki egy titkos diplomáciai alku eredményeként Washingtonba repült. Ott azonban hiába kért katonai segítséget, az Amerika-kártyát már soha többé nem tudták olyan jól kihasználni a magyar politikusok, mint korábban. Salamon képtelen volt belenyugodni ebbe, és váratlan lépésre szánta el magát. Ukrajnába repült, ahol egy gerillacsoport fogadta be. A kaotikus ukrán-moldáv határvidéken akkor egy jól szervezett, militáns kommunista csoport emelkedett fel, kapcsolataik állítólag Kubától az al-Kaidáig terjedtek. Salamontól bomba üzletet vártak az ukrán (magukat bolseviknak nevező) keresztapák: fegyveres segítségért cserébe azt ígérte nekik, hogy forradalmat szervez Magyarországon, és győzelme után nem marad hálátlan.
1085-ben terrortámadások sorozata rázta meg az ország keleti felét. Az Ukrajnából átszivárgó gerillák több kisvárosban átvették a hatalmat, Kutesk nevű vezetőjük pedig egy új tanácsköztársaság kikiáltását készítette elő, legalábbis a magyar titkosszolgálat jelentései szerint. László azonban jól szervezett csapataival gyorsan kiszorította az országból a gerillákat. Két év múlva Salamon meghalt: az egykori magyar miniszterelnök a Besenyő Forradalmi Gárda nevű kommunista sejt egyik parancsnokaként tűzpárbajban esett el, valahol Bulgáriában. Élete utolsó éveit a nemzetközi szélsőbaloldali terrorizmus egyik legkeresettebb vezetőjeként töltötte.
László militáns politikája a következő években sem változott. A Salamon-féle veszély elhárítása után tovább folytatta a fegyverkezést. A legújabb horvát kormányválságot kihasználva több hullámban indított támadásokat a Dráván túlra, és több megyényi területet csatolt Magyarországhoz. Ekkor tűnt fel a magyar belpolitikában a következő időszak egyik kulcsfigurája, Álmos. László rábízta az új horvát területek vezetését, az új magyar közigazgatás megszervezését, majd később belügyminiszterré nevezte ki.
A magyar belpolitikában immár egyedül maradt Béla Párton belül Álmos képviselte legmarkánsabban a László-féle keménységet. A kilencvenes évek második felében a Béla Pártban alakult liberális platform számára igazi pofon volt Álmos felemelkedése. A Lászlót egyre keményebben kritizáló liberális politikusokat Kálmán vezette, ő azonban Álmos belügyminiszterré történő kinevezése után lemondott képviselői mandátumáról. László néhány hónap múlva a Magyar Nemzeti Bank elnökének nevezte ki, így semlegesítve belső ellenzékének vezérét.
1095-ben László meghalt. Egy minden addiginál erősebb és szervezettebb Magyarországot hagyott hátra, mely a térség vezető katonai hatalmává is vált. Halála után azonban meglepő döntést hoztak a képviselők: az immár egypárti parlament Kálmánt választotta miniszterelnöknek. Álmos azonnal bejelentette, hogy a titkos szavazatokat meghamisították, és belügyi csapatai megszállták a kormányhivatalokat.